Job 29

1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta: 2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem; 3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam! 4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett; 5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim; 6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat. 7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet: 8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak; 9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra; 10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt. 11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem. 12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője. 13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam. 14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom. 15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának; 16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam. 17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt. 18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat; 19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon; 20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik. 21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra. 22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem; 23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre. 24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el. 25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.